A családom

A családom 

A szűk családomhoz anya, apa, az öcsém, Marco és én tartozunk. 

Anyukám, miután befejezte a tanulmányait, külföldön, egy utasszállító hajón kezdett dolgozni. Eljutott – többek között – Olaszországba is. Szicíliában ismerte meg apukámat, aki szintén egy hajón dolgozott.  

Egy ideig az olasz nagyszüleimnél laktak, itt születtem meg én is, Acireale városban. Mikor egy éves lettem, Magyarországra költöztünk. Az öcsém négy évvel később született, abban az évben költöztünk új házba.  

A családom nagyon kedveli az állatokat, jelenleg három macskánk is van. Minden évben ellátogatunk Szicíliába a rokonainkhoz, és ők is meglátogatnak minket. 

Rengeteg közös élményünk van, amelyeket sosem fogok elfelejteni. 

Spdaro Bruno 

5. osztály

 

Az én családom 

Ebben az irásomban a családomat mutatom be.   

Az édes anyukám harminckilenc éves, Anyának szólítom, az igazi neve Krisztina. Mindig nagyon határozott és igazságos tud lenni. Anya mindig segít, ha baj van.  

Az édesapám a negyvenegyedik életévét töltötte be áprilisban. Egy igazi ezermester. Apának hívom, de József a keresztneve.  

A testvérem hét éves. Barni egy barna hajú fiú, aki mindig vidám, kedves és jószívű.  

A nagyszüleim közül – sajnos – csak három él. Apai ágon Sári mama. Anyai ágon Zoli papa és Magdi mama. Hozzájuk is lehet fordulni bármivel kapcsolatban.  

A kutyámat Zénónak hívják. Két és fél éves. Skót juhász. Nagyon okos és cuki.  

Nagyon szeretem a családomat. Ez örökké így marad. 

Sterkovich Zoé 

5. osztály

 

 

Az én családom 

Mosonújhelyen lakom a családommal. Öten vagyunk.  

Apa nagyon okos, és jól főz. Ő az én példaképem. 

Anya jól ért a számitógépekhez és a háztartási teendőkhöz.  

A húgom, Fanni jó matematikából, és nagyon szeret játszani.  

Ernő segítőkész, és mindig lehet rá számítani.  

Én elég jó vagyok – szerintem – nyelvtanból, és szeretek játszani a testvéreimmel.  

Van egy imádni való kiskutyánk, Tücsi.  

Nagyon szeretek a családtagjaimmal lenni, mert nagyon szeretem őket. 

Földi Erika 

5. osztály

 

 

A Magyar festészet napja iskolánkban 

„Én képeket akarok látni a falakon, hogy újra kinyissák elém a világot…” 
– írta Babits „Örökkék ég a felhők mögött” című versében. 

2002 óta hazánkban rendszeresen megünnepeljük a Magyar Festészet Napját, amelyet október 18-ra tűztek ki. Azért erre a napra, mert ekkor ünnepeljük Szent Lukács névnapját, aki évszázadok óta a festők védőszentje. Ez a nap 2002 óta a fény, a színek, a formák és ritmusok, az élő festészet ünnepe! 7. alkalommal emlékeztünk meg iskolánkban erről az ünnepről. De az idei tanévben kicsit másképp, mint eddig. A vírus átírta sok iskolai rendezvényünk szokásos módját. 

Október 18-án, hétfőn 11 órától minden tanuló ecsetekkel, festékkel felszerelkezve érkezett az osztályterembe. Alig várták, hogy elérkezzék az alkotás ideje. A rövid megnyitó után kezdődhetett a munka. Minden osztály más-más témát jelenített meg. Tapétacsíkra dolgoztak a diákok. Minden percben változtak a felületek. A felhasznált formák és színek világa egyre izgalmasabbá, kifejezőbbé vált. Három óra alatt elkészültek a csodálatos gyermekalkotások. 

A rendezvényünk hangulatáról beszéljenek a képek! A szalagfestmények adventig díszítik majd az aula falát. 

 

Lázárné Verebes Ilona szaktanár

 

Kormos István szavalóverseny településünkön

 

 

Örömmel fogadtuk, hogy településünkön Kormos István tiszteletére szavalóversenyt rendezett Mosonszentmiklós Község és Lébény Város Önkormányzata.

A megmérettetésre tizennégy alsó tagozatos és harminc felső tagozatos iskolás jelentkezett a mosonszentmiklósi és a lébényi iskolából.

A gyerekek alaposan felkészültek a szavalóversenyre, ügyesen adták elő a választott műveket.

A színvonalas szavalatok a felkészítő tanárok munkáját és a szülők támogató együttműködését is dicséri.

A lébényi gyerekeket Folkmayer Csilla, Fülöp Lajosné és Major Krisztina készítette fel és kísérte el a Művelődési Házba. A mosonszentmiklósi gyerekeket pedig Fülöp-Takács Eszter, Halászné Bea, Némethné Csilla, Varga Beáta és Frühwirth Ildikó támogatta.

A zsűri tagjai – Kocsisné Németh Ilona és Tóth Csaba tanárok – Győrből érkeztek. A kollégák a verseny végén hasznos tanácsokkal látták el a gyerekeket. Köszönjük munkájukat.

A versenyt szeretnék a szervezők hagyománnyá tenni, a továbbiakban minden évben megrendezni.

Szeretettel gratulálunk a tanulóknak, a tanáraiknak és a szülőknek egyaránt.

Külön köszönjük a szervező kulturális referensek, Gracza Virág és Vámosi Eszter odaadó és lelkiismeretes munkáját.

A program végén az emlékezés koszorúját helyeztük el közösen Kormos István emléktáblájánál.

 

Szeretettel: Frühwirth Ildikó magyartanár

Sárosi Lajos (1921 – 1994)

Egykori kollégái, valamint volt tanítványai emlékeztek Sárosi Lajos mosonszentmiklósi iskolaigazgatóra, születésének 100. évfordulóján.

Gyönyörű hivatását alázattal és felelősséggel művelte. Tanítványai sokat kaptak tőle. Akiket elindított a pályán, megállták a helyüket. Mi, utódai hálásak vagyunk, hogy tanítványai lehettünk, hogy kollégaként maga köré gyűjtött bennünket. Köszönjük a példát, a hitet, a segítséget, amit nyújtott szép hivatásunkhoz!” – olvashatjuk Fenyvesi Irén gondolatait a 2. kötetben.

Mindig szívügyének tartotta a kiemelkedően tehetséges, szorgalmas, nagycsaládban nevelkedő gyerekek támogatását, mivel ő is nagycsaládból származott.

Özvegye 1995-ben létrehozta a Sárosi Lajos Alapítványt. Ennek díját minden évben a helyi általános iskola legjobban tanuló, tehetséges, szorgalmas, a közösségi munkában aktív diákja, illetve a munkáját kiválóan végző pedagógusa kapja.

Frank Györgyné
kuratóriumi elnök

 

Papírgyűjtés

Iskolánk november 5-én pénteken 13-17 óráig papír gyűjtést szervez.
A papírt nem kell külön válogatni, a karton papírt lapra szedve átvesszük.

DÖK

Sárkányhajózáson a 6. osztály

Augusztus 30-án Ásványrárón kezdte a tanévet a 6. osztály.

Kerékpárral mentünk a szigetközi faluba. A Dunán másfél órát eveztünk sárkányhajóban.  A túravezetőnk kormányozott.  Én pedig doboltam az evezés ütemét. Közben a vezetőnk folyamatosan mesélt arról, merre járunk; és azt is megtudtuk tőle, mi fán terem a fekete dió.  Még azt is láthattuk, hogy melyik madár hol fészkel. Egy fergeteges videó is készült rólunk.

Köszönöm a kísérő Anyukák és a Nagybácsi segítségét.  Szuper hangulattal indítottuk ezt a tanévet.  A közös program emlékezetes élmény marad minden felnőttnek és gyermeknek egyaránt.

 

Mihály Gyöngyi

Búcsú az iskolától – Frank Györgyné

Frank Györgyné 1980-tól dolgozott intézményünkben. Két évig képesítés nélküli tanító, majd 1983-tól tanító beosztásban. Miután elvégezte a nyelv- és beszédfejlesztő szakot (2000.), illetve gyógypedagógus képesítést szerzett (2006.), gyógypedagógusként dolgozott.

Legfőbb érdeme az integráció bevezetése, elfogadtatása, a fejlesztő munka elismertetése. A különleges gondoskodást igénylő gyermekek, tanulók segítésében elkötelezetten, kiemelkedő eredményességgel, odaadással, hosszú időn át tevékenykedett.

2012 óta intézményvezető-helyettesi feladatokat látott el, nagy pontossággal és alázattal. Kollégái szerették, elismerték és tisztelték. Tanítványaival és a szülőkkel kiváló volt a kapcsolata. Tavaly decemberi nyugdíjba vonulása óta is ellátta gyógypedagógusi feladatait, óraadóként.

Ettől a tanévtől kezdve főállású nyugdíjas nagymamaként tevékenykedik tovább.

„ Ne kérdezz, ne csodálkozz, fogadd el az utat, mit az élet nyújt neked, fogadd el a tényt, hogy az előtted álló ösvény új irányba vezet.

Rázd le a miérteket és a „mi lenne, ha…” kérdéseket, s megszabadulsz kétségeidtől. Mindegy, mi ért – az már a múlté. Bármi volt is – fontos lehetett. A múlt rövid villanás csupán. A jövőt még be kell teljesíteni. A ma, ami itt vár.”

(Gárgyán Attila: Gondolatok az életről)

 

Sok szeretettel kívánok neked boldog nyugdíjas éveket, és ami a legfontosabb:

JÓ EGÉSZSÉGET!

 

Héczné Tóth Mária
intézményvezető

Friss nyugdíjas Piroska

Újak érkeznek, mások leteszik nálunk a lantot, hogy átadják magukat a nyugdíjas élet nyugalmának.

Molnár Antalné, Piroska nénitől is búcsúzom.

Több mint öt éven át nap mint nap vette fel a seprűt, mosta le a padokat, takarította a padlót nálunk. Megbízható, precíz háttérmunkás volt, akinek a munkája nélkül nem éreztük volna jól magunkat. Vidámsága, derűje, humora kihatott a környezetére is. Diákjaink szerették, a kollégák is nagyra becsülték munkáját.

Piroska hiányozni fog iskolánkból. Viszont gyorsan eljön az az idő, amikor reggelente majd az unokáit kíséri be hozzánk.

Ehhez kívánok neki jó egészséget, hosszú életet!

 

Héczné Tóth Mária

A Csodaszarvas nyomában Pálkövén

Idén nyáron „A Csodaszarvas nyomában” című projektben volt lehetősége részt venni iskolánknak. Ahhoz, hogy a program szerinti táborozás megvalósulhasson, a résztvevő tanároknak komoly képzésen kellett megfelelni.

A mostan nyolcadikosok június 14-től 26-ig egy csodás hetet tölthettek a Balaton partján, Pálkövén az Üdülőszállóban, két kisérőjükkel: Galántai Hajnalkával és Szabadiné Hécz Ildikóval.

A programok a művészeti nevelés témakörében valósultak meg az „Egy mindenkiért, mindenki egyért! – Hol a helyem a közösségben?” hetiterv keretein belül. A költségeket a program állta, így elegendő volt némi zsebpénz fagyira, üdítőre. Minden táborozó kapott egy úticsomagot is pipereszerekkel és rajzeszközökkel. Szerencsére kánikulai jó időt fogtunk ki. A táboron belül nagyon sok személyiségfejlesztő és készségfejlesztő foglalkozáson vettek részt a gyerekek. Táborzáráskor az itt készült képzőművészeti alkotásokból kiállítást rendeztünk. A hét során begyakorolt koreográfiákból pedig színpadi produkció állt össze. Két napon is utaztunk. Egyik napon a Tihanyi Levendulaházba mentünk, ahol az interaktív kiállítás megtekintése után kvízkérdésekre válaszoltak a gyerekek, majd a kézműves program keretében levendulazsákot varrtak. A következő utazós napunkon Tapolcán, a Tavasbarlang Látogatóközpontban jártunk. A program része volt egy tárlatvezetés, egy páratlan kiállítást tekinthettünk meg a karsztvidék csodálatos világáról. A gyerekeket kúszóbarlang várta. Térhatású fotók és egy film segítségével maguk is föld alatti felfedező utakon járhattak. A karsztvíz mészkőből formált gyönyörű alakzatait csodálhattuk meg, ősföldrajzi festmények mutatták be a letűnt korok élővilágát. Megnéztünk egy rövid filmet a vulkánokról is, és végül a barlangi csónakázás következett, mely mindenki számára feledhetetlen élmény maradt. A Balatonfelvidék kihagyhatatlan programja a túrázás. A 3 órás, 150 m szintkülönbségű, 6 km-es útvonalon érintettük a Fülöp-hegyet, a pálkövei kőfejtőt, és a hajdani Pannon-tó maradványait. A nagy melegben a strandolás sem maradt ki. A vízparti pihenést a Balaton és környékének gazdag élővilágát és kultúrtörténeti örökségét feldolgozó csoportos társasjáték tette még emlékezetesebbé. A projekt adta lehetőségek kihasználása minden táborozó sokoldalú épülését szolgálta, és rengeteg élménnyel gazdagította.

Szabadiné Hécz Ildikó

 

Nyáron történt

Sárkányokkal nyaraltunk 

Az idei nyáron felújítottuk a házunkat, ezért nem sok idő jutott nyaralásra. 

Ennek ellenére volt egy nagyon jó, néhány napos üdülésünk Bükön. Anyáék lefoglalták a szállást egy szuper helyen, ahol már máskor is jártunk. Az utolsó pillanatban kiderült, hogy sajnos nem készült el a wellness részleg, ezért másik helyet kellett választanunk. Ez a hotel szintén Bükön volt. Az érkezéskor a négyesnél jobb bizonyítványú gyerekek sárkányos könyvet vagy nyomozócsomagot kaptak. A gyerekeket nagy zöld sárkányok szórakoztatták. Minden nap kézműveskedtünk és táncoltunk a sárkányokkal. Még a pici gyerekek sem féltek ezektől a vicces, mesebeli lényektől, pedig igazán nagyok voltak.  

Nagyon jól éreztük magunkat, kár, hogy gyorsan eltelt az a pár nap. 

Riedl Anna 

5. osztály 

Augusztus 20. 

Augusztus 19-én elindultunk Budapestre. 

Megérkeztünk egy szállodába, és lementünk fürödni. Mikor meguntuk a fürdést, felmentünk a szobába megszárítkozni, majd elmentünk egy étterembe. Másnap reggel izgalmas dolog történt: katonai repülők, vadászgépek és helikopterek szálltak el a Duna fölött. Ezek után egy hosszú sétát tettünk: elmentünk a Várkert Bazárba. Ott megnéztük a Magyar Ízek Utcáját. Visszamentünk a szállásra, ahol egy kicsit megpihentünk. Később elmentünk ugyanabba az étterembe, ahol előző nap ettünk. Este cirkuszba indultunk, nagyon vártuk már a programot. Megkerestük a helyünket, és elkezdődött az előadás. Izgalmas perceket élhettünk át a cirkuszban. A nap végén megnéztük a tűzijátékot is. 

Nagyon jól éreztem magam. 

Földi Erika 

5. osztály