Korcsolyázás Győrben

A 7. és 8. osztályos tanítványaink ebben a tanévben is ellátogattak a győri műjégpályára.

A fotók megörökítették a korcsolyázás önfeledt pillanatait.

Mihály Gyöngyi és Molnár Gábor osztályfőnökök

Felsős diszkó


Február közepén, farsang alkalmából felsős diákjaink egy fergeteges hangulatú diszkóban vehettek részt. A vidám percek, önfeledt pillanatok bizonyára emlékezetessé tették tanulóink számára a táncos mulatságot.

Használd ki az elméd erejét! Gyermekagykontroll tanfolyam iskolánkban

Mindannyian zseninek születtünk, egy csodálatos szuperszámítógép birtokában vagyunk – ez nem más, mint az agyunk. Pontosan nem is sejtjük, hogy milyen fantasztikus lehetőségeket kaptunk az élettől, amíg el nem kezdjük tudatosan használni elménket.

Január elején tanulóink Kovács Erika gyermekagykontroll oktató segítségével agykontroll tanfolyamon vehettek részt iskolánkban. Húsz diák élt e nagyszerű lehetőséggel. Az agykontroll egy olyan, vallásoktól és ideológiáktól független, tudományos és jól belátható alapokon nyugvó módszer, amelynek célja, hogy gondolataink erejét saját javunkra tudjuk fordítani, mely által akár meg is változtathatjuk saját életünket.

A kétnapos képzésén rendkívül sokféle tudás, képesség, készség birtokába jutottak az érdeklődők. Többek között megtanultak ellazulni, amely a feszültség levezetésének leghatékonyabb módja. Megtanulták és megértették azt is a jelenlevő gyermekek, hogy milyen fontos szerepet játszanak életünk alakulásában a kimondott szavak és gondolatok. A diákok elsajátíthattak néhány hasznos és praktikus problémamegoldó technikát is. A gyermekek megismerték az úgynevezett pozitív gondolkodást, amely segít céljaink elérésében, az értékek felismerésében és a mentális energiák mozgósításában.

Nátz Blanka, 5. osztályos tanulónk így vélekedik a tanfolyamról:

„Nagyon örülök, hogy eljuthattam erre a tanfolyamra. Sok mindent tanultunk, például gyakoroltuk a relaxálást, megismertük a „három ujj” technikát. Ez a módszer arra jó, hogyha a felelésnél megakadunk, akkor össze kell csak tenni az ujjainkat, és eszünkbe jut minden, amit elfelejtettünk. Ezt a technikát azóta is használom, és boldogan mondom, hogy nekem azóta is működik.”

Zárásként mit is mondhatnék? Röviden talán így fogalmazhatok: a tanulóink a kétnapos kurzuson megtanultak felelősséget vállalni önmagukért.

Frühwirth Ildikó
innovátor-fejlesztő mesterpedagógus
szervező tanár

Himnusz szavalása

A magyar kultúra napja alkalmából a felső tagozatos diákjaink az aulában közösen elszavalták a Himnuszt.

Két aranyérmet is szereztünk Mosonmagyaróváron

A Mosonmagyaróvári Kulturális Egyesület szervezésében rendezték meg december elején a XXVI. kistérségi vers- és prózamondó versenyt. A rangos eseményen számos iskola képviseltette magát. Iskolánk felső tagozatos tanulói is részt vettek a nemes megmérettetésen. Fantasztikus eredmények születtek:
Az 5-6. osztályosok prózamondói közül 5. osztályos diákunk, Szabó Sára végzett az 1. helyen.
A 7-8. osztályos versmondók kategóriájának győztese szintén intézményünk tanulója, a 7. osztályos Kritzer Bianka lett.

Gratulálunk a csodás eredményekhez!

A tanulók felkészítő tanára, Frühwirth Ildikó különdíjban részesült.

Frühwirth Ildikó magyartanár

 

Mint minden évben, idén is ellátogatott hozzánk a Mikulás

Délelőtt karácsonyi mintájú pulóverekben, a szünetekben karácsonyi zenékre táncolva készültek a tanulók a délutáni köszöntésre.
Délután a gyerekek izgatottan várták a Télapót. Lelkesen készültek a találkozásra: feldíszitették a termeiket, rajzoltak, ajándékokat készítettek. Szép dalokat, mondókákat és verseket tanultak, hogy méltóképp köszönthessék a Mikulást.

Nyáriné Majoros Eszter

Tisztasági verseny

November 14-18 közötti héten kerestük a felső tagozat legtisztább termét, legrendezettebb osztályát. A hét folyaman naponta több alkalommal benéztünk a tantermekbe, szemrevételeztük és pontoztuk a padló és padok tisztaságát, a szelektív hulladékgyűjtők megfelelő használatát. Nagyon szoros versenyben a következő végeredmény született:
IV. hely: 7. osztály
III. hely: 5. osztály
II. hely: 8. osztály
I. hely: 6. osztály
Az első és második helyezett között mindössze 1 pont döntött, így lehetőség lesz a visszavágóra tavasszal, amikor már 2 hét időtartamban fognak versengeni egymással az osztályok. A 6. osztály a nyereményét abból a listából választhatta ki, amit a gyerekek kívánságai alapján állítottunk előzetesen össze. Az osztály igen bevállalós volt, hiszen azt választották, hogy a következő napon a fiúk lány ruhában, a lányok pedig fiú ruhában jöttek iskolába. Kíváncsian várjuk a tavaszi forduló eredményét!

Lukács Bettina