Negyedik osztályos diákjaink az elmúlt hónapokban részt vettek két olyan versenyen is, ahol nagyon szép eredményeket értek el.
Az egyik verseny egy országos levelezőverseny volt, ahol egyénileg és csapattal is lehetett nevezni. A fiúk hónapokon keresztül szánták rá délutánjaikat, hogy kutakodjanak, rajzoljanak, olvassanak, számoljanak, kreatív projektfeladatokat oldjanak meg.
Riskó Ádám – környezetismeret – 8. hely
Földi Ernő, Kalmár Balázs – matematika – 3. hely
Szente Maximilián, Szente Raul – olvasás/szövegértés – 3. hely
Két tanulónk pedig részt vehetett a Gerencsér Éva vármegyei magyar nyelvi tanulmányi verseny döntőjén a győri Audi Iskolaközpontban, ahol közel 100 gyermek mérettette meg tudását.
Bodor Jázmin 20. hely
Frank Ágoston György 13. hely
Büszkeséggel tölt el minket, hogy ilyen szorgalmas tanulóink vannak. Gratulálunk minden résztvevőnek!
Fülöp – Takács Eszter és Koszta Beáta Tünde
osztálytanítók
