Az 1997/98-as tanévtől kezdve évi negyven órában a felső tagozat minden évfolyamán tartunk tanulásmódszertani tréninget. Ennek lebonyolítása négy epochában történik az osztályfőnökök és – nagyobb létszámú osztályoknál csoportbontásban – a csoportvezetők segítségével. Ez a képzés a tanulás tanítása pedagógiai programunk szerves része, és egyben egyik jó gyakorlatunk is.
„Az Oktatási Hivatal bázisintézménye” cím elnyerésére meghirdetett pályázat eredményeként először 2017-től 2020-ig, majd az új sikeres pályázati szakasznak köszönhetően 2020-tól 2023-ig viselhetjük e megtisztelő címet.
A szakmai érdeklődők számára különböző fórumokon és módon mutatjuk be az eddigi munkánk tapasztalatait.
2022. 03. 23-án, a Tavaszi Pedagógiai Napok keretében más intézmények pedagógusai számára is szakmai napot hirdettünk, három évfolyamon egy-egy tanulásmódszertani órát mutattunk be:
Az 5. osztályban Thiravong Nikolett vezetésével kifejező olvasás,
a 6. osztályban Galántai Hajnalka vezetésével önművelés,
a 7. osztályban Molnár Gábor vezetésével olvasásfejlesztés számítógéppel témakörben.
Abban az iskolában, ahol a tanulásmódszertan tananyag, ott a tanítás lassan átalakul. A tanulók különféle munkamódszereknek köszönhetően megtanulnak együttműködni egymással, elsajátítják azokat a tanulási módszereket, technikákat, amelyeket később, a középiskolás évek alatt is hatékonyan tudnak használni.
Galántai Hajnalka
Az ötödik évfolyam az első év, amikor van tanulásmódszertan óránk. Már nagyon vártuk ezen a héten is, hogy milyen újdonságokkal fogunk megismerkedni. Nekünk, gyerekeknek fontos, hogy mennyi időt kell tanulásra fordítanunk. Az elsajátított technikák segítenek abban, hogy kevesebb idő alatt több mindent meg tudjunk jegyezni. A megtanult ismereteknek és a kialakított képességeknek köszönhetően talán még a jegyeinken is tudunk javítani. Szerintem a tanulásmódszertan egy remek tréning számunkra. Remélem, sok társam kihasználja az ezen nagyszerű kezdeményezés által nyújtott lehetőségeket.
Dobos Kornél
5. osztály




