Doborgazon történt

Idén előszőr voltam a doborgazi táborban. Biciklivel mentünk. Nagyon elfáradtunk, de megérte, mert jól éreztük magunkat egész héten. Sok programot szerveztek nekünk tanáraink: lehetett sokat fürdeni, horgászni és játszani. Voltunk kenuzni, meg számháborúzni is. 
Jövőre is szeretnék menni Doborgazra. 

Földi Erika 6. osztály

 

A könyvek és én

Szeretek könyveket olvasni, és rendszeresen olvasok is. Van egy mondás: „A könyvek a barátaink.” Én ebben hiszek is. Szeretek állatos, ismeretterjesztő és varázslatos könyveket olvasni.                                        

Szabó Anna 5. osztály

Nagyon szeretek olvasni. A hobbim a lovaglás, ezért sok lovas könyvem van. Csak azt szoktam többször elolvasni, ami érdekel. Az állatos könyveket is szeretem, mert sokat lehet belőlük tanulni. Azért szeretem a könyveket, mert pihentetnek. 

Földi Fanni 5. osztály

 

Nagyon szeretek olvasni. Most két sorozatot olvasok: az egyik a „Harry Potter”, a másik az „Abszolút töri”. Szülinapomra mindkettőből kaptam egy-egy részt. A könyvekből sokat tanulhatunk. Lehet, hogy amit olvasunk, még a suliban is jól jön. 

 

Riedl Eszter 5. osztály

 

A könyvekkel én jóban vagyok. Leginkább az állattörténetek és a biológiai témájú könyvek szokták elnyerni a tetszésemet. Legutóbb a „Folti, a hős” című könyvet kezdtem el olvasni. Azért szerettem ezt a könyvet, mert a kutyusom beceneve is Folti.

Nátz Blanka 5. osztály

Én leginkább az állatos könyveket, de néha más könyveket is szeretek olvasni. Most éppen egy cicás könyvet lapozgatok. Nagyon tetszik és nagyon menő. Majd ha ezt a könyvet kiolvasom, egy kutyás regényt fogok választani. A családunkban mindenki nagyon szeret olvasni.  

 

Tóka Júlia 5. osztály

A kedvenc nyári élményem

Nekem a kedvenc élményem a lignanoi nyaralás. 
Az tetszett benne a legjobban, amikor a szüleimmel ellátogattunk Velencébe, Muranoba, Buranoba és Torcelloba. Az is jó volt, amikor az „olasz tengerben” fürödtünk. 
Ebben a programban az volt a legjobb, hogy a családommal lehettem. 

Sterkovich Zoé 6. osztály

A nyáron a családommal megnéztük Feszty Árpád festményét Ópusztaszeren. A kép a látogatóközpont kupolájában kapott helyet, és a honfoglalást ábrázolja. A körkörös elhelyezésnek köszönhetően a hatalmas festmény háromdimenziós hatást kelt. Középen körbe fordulva úgy érezzük, mintha mi is részesei lennénk az eseményeknek. Ezt az élményt erősíti az aláfestő zene és a csatazaj hanghatásai is. Nagyon jó érzés volt látni megelevenedni a történelem órán tanultakat.

Dobos Kornél 6. osztály

Évnyitó 2022-2023.

„Itt állunk most újra, diáktársak, együtt.
Kézen fogva kísér a nyár íze még.
Szünetünk véget ért, a szeptembert köszöntjük.
Kíváncsian állunk elé. Hát hajrá, új tanév!”

Augusztus végén nemcsak a nyár ér véget, hanem a diákok számára a szünidő is. Augusztus 31-én, 17 órakor tartottuk meg a tanévnyitó ünnepélyünket az iskola aulájában. Harminc kis elsős bevonulásával kezdődött meg az ünnepség. Az iskolánkban tanuló idősebb testvérek, rokonok, barátok kézen fogva kísérték a helyükre a megilletődött kis nebulókat. A második osztályos gyerekek versekkel, énekkel búcsúztatták a nyarat és köszöntötték az elsősöket. Zsófi óvó néni vezetésével a kis elsősök az óvodában tanult versekkel mutatkoztak be nekünk. Varga Beáta tanító néni névsorolvasást tartott, s közben az igazgatónő kézfogással és egy emléklappal köszöntötte az új kisdiákokat. Az igazgatónő, az ünnepi beszéde után, egy csokor virággal köszöntötte az iskolánk új pedagógusait:

Varga Klárát, Sári Reginát, Pap Imréné Simon Anikót, Szabó Gyulánét, Évi nénit, napközis nevelőket és Lukács Bettinát, angol tanárt.

Ettől a tanévtől, Thiravong Nikoletta, Niki néni új iskolában folytatja a tanítást. Búcsúzunk tőle és sok sikert és örömteli napokat kívánunk a munkájához.

Legyen mindenkinek eredményes és sikerekben gazdag a 2022/2023-as tanév!

 

Rószáné Steininger Anikó
2 . osztály osztályfőnöke

 

Tanévnyitó

Kedves Szülők!

A Mosonszentmiklósi Széchenyi István Általános Iskola és AMI

2022. augusztus 31-én, szerda délután 17 órakor tartja

TANÉVNYITÓ ÜNNEPÉLYÉT

az iskolában.

 

Az első osztályos tanulók, az őket kísérő gyerekek és a szereplők fél 5-re jöjjenek az iskolába. A többi tanuló háromnegyed 5-től foglalhatja el a helyét az aulában, az osztályoknak kijelölt székeken. A szülőknek nem tudunk ülőhelyet biztosítani. A gyerekeknek ünneplő ruhában (fekete-fehér) kell megjelenniük.

Mindenkit szeretettel várunk!

Üdvözlettel:

Rózsáné Steininger Anikó
2. osztály osztályfőnök

Könyvosztás

A tankönyvek kiosztására 2022.08.25-én kerül sor az alábbiak szerint:

9:00 1. osztály
9:30 2. osztály
10:00 3. osztály
10:30 4. osztály
11:00 5. osztály
11:30 6. osztály
12:00 7. osztály
12:30 8. osztály

Amennyiben valakinek egyik időpont sem alkalmas, úgy Ő ezen a napon 13-14 óra között Indokolt esetben átveheti.