Korcsolyázás Győrben

A 7. és 8. osztályos tanítványaink ebben a tanévben is ellátogattak a győri műjégpályára.

A fotók megörökítették a korcsolyázás önfeledt pillanatait.

Mihály Gyöngyi és Molnár Gábor osztályfőnökök

Felsős diszkó


Február közepén, farsang alkalmából felsős diákjaink egy fergeteges hangulatú diszkóban vehettek részt. A vidám percek, önfeledt pillanatok bizonyára emlékezetessé tették tanulóink számára a táncos mulatságot.

Használd ki az elméd erejét! Gyermekagykontroll tanfolyam iskolánkban

Mindannyian zseninek születtünk, egy csodálatos szuperszámítógép birtokában vagyunk – ez nem más, mint az agyunk. Pontosan nem is sejtjük, hogy milyen fantasztikus lehetőségeket kaptunk az élettől, amíg el nem kezdjük tudatosan használni elménket.

Január elején tanulóink Kovács Erika gyermekagykontroll oktató segítségével agykontroll tanfolyamon vehettek részt iskolánkban. Húsz diák élt e nagyszerű lehetőséggel. Az agykontroll egy olyan, vallásoktól és ideológiáktól független, tudományos és jól belátható alapokon nyugvó módszer, amelynek célja, hogy gondolataink erejét saját javunkra tudjuk fordítani, mely által akár meg is változtathatjuk saját életünket.

A kétnapos képzésén rendkívül sokféle tudás, képesség, készség birtokába jutottak az érdeklődők. Többek között megtanultak ellazulni, amely a feszültség levezetésének leghatékonyabb módja. Megtanulták és megértették azt is a jelenlevő gyermekek, hogy milyen fontos szerepet játszanak életünk alakulásában a kimondott szavak és gondolatok. A diákok elsajátíthattak néhány hasznos és praktikus problémamegoldó technikát is. A gyermekek megismerték az úgynevezett pozitív gondolkodást, amely segít céljaink elérésében, az értékek felismerésében és a mentális energiák mozgósításában.

Nátz Blanka, 5. osztályos tanulónk így vélekedik a tanfolyamról:

„Nagyon örülök, hogy eljuthattam erre a tanfolyamra. Sok mindent tanultunk, például gyakoroltuk a relaxálást, megismertük a „három ujj” technikát. Ez a módszer arra jó, hogyha a felelésnél megakadunk, akkor össze kell csak tenni az ujjainkat, és eszünkbe jut minden, amit elfelejtettünk. Ezt a technikát azóta is használom, és boldogan mondom, hogy nekem azóta is működik.”

Zárásként mit is mondhatnék? Röviden talán így fogalmazhatok: a tanulóink a kétnapos kurzuson megtanultak felelősséget vállalni önmagukért.

Frühwirth Ildikó
innovátor-fejlesztő mesterpedagógus
szervező tanár

Továbbtanulási mérési eredményekösszesítő

Felvételi mutatók

Tanév

Gimnázium %

Szakközépiskola %

Szakiskola %

2014-2015

6,6

46,66

46,66

2015-2016

9,52

61,9

28,57

2016-2017

11,8

76,5

11,8

2017-2018

28,5

38

33,3

2018-2019

7,1

71,4

21,4

2019-2020

14,2

61,9

23,8

2020-2021

4,3

56,5

39,1

2021-2022

10

58

32



Központi írásbeli eredmények

 

Tanév

matematika iskolai átlagpont

matematika országos átlagpont

magyar iskolai átlagpont

magyar országos átlagpont

iskolai összesített átlagpont

országos összesített átlagpont

2011/2012

26,28

18,5

25,92

29

52,21

48,7

2012/2013

20,82

23

32,35

29,7

53,17

49,1

2013/2014

24,81

20,7

39,43

33,3

64,25

54

2014/2015

22,46

19,8

28,38

29,3

50,84

52,7

2015/2016

19,8

23,5

31

25,2

50,8

47,6

2016/2017

20,43

20,4

31

31,2

51,43

51,7

2017/2018

17,18

18,3

33,18

32,9

50,37

51,2

2018/2019

20

19,5

30,16

29,9

50,16

49,5

2019/2020

26,35

22,67

28,58

26,81

54,93

49,48

2020/2021

18,78

22,7

20,06

24,4

38,83

47,2

2021/2022

21,07

22,7

28,33

30

49,40

52,52







Az országos kompetenciaméréseken elért eredmények



Év

6. osztály

8. osztály

magyar

matematika

magyar

matematika

 

isk. eredm.

orsz. eredm.

isk. eredm.

orsz. eredm.

isk. eredm.

orsz. eredm.

isk. eredm.

orsz. eredm.

2011

1590

1465

1657

1486

1708

1577

1757

1601

2012

1695

1472

1587

1489

1693

1567

1692

1612

2013

1662

1497

1610

1489

1758

1555

1718

1620

2014

1590

1481

1475

1491

1807

1557

1701

1617

2015

1672

1488

1534

1497

1677

1567

1639

1618

2016

1504

1494

1502

1486

1603

1568

1688

1597

2017

1694

1503

1556

1497

1736

1571

1698

1612

2018

1573

1492

1600

1499

1673

1602

1675

1614

2019

1462

1499

1458

1495

1649

1608

1638

1624

2020

járvány miatt elmaradt

 

 

 

 

 

 

 

2021

1449

1478

1468

1468

1532

1590

1616

1609

 

Himnusz szavalása

A magyar kultúra napja alkalmából a felső tagozatos diákjaink az aulában közösen elszavalták a Himnuszt.

Két aranyérmet is szereztünk Mosonmagyaróváron

A Mosonmagyaróvári Kulturális Egyesület szervezésében rendezték meg december elején a XXVI. kistérségi vers- és prózamondó versenyt. A rangos eseményen számos iskola képviseltette magát. Iskolánk felső tagozatos tanulói is részt vettek a nemes megmérettetésen. Fantasztikus eredmények születtek:
Az 5-6. osztályosok prózamondói közül 5. osztályos diákunk, Szabó Sára végzett az 1. helyen.
A 7-8. osztályos versmondók kategóriájának győztese szintén intézményünk tanulója, a 7. osztályos Kritzer Bianka lett.

Gratulálunk a csodás eredményekhez!

A tanulók felkészítő tanára, Frühwirth Ildikó különdíjban részesült.

Frühwirth Ildikó magyartanár

 

Mint minden évben, idén is ellátogatott hozzánk a Mikulás

Délelőtt karácsonyi mintájú pulóverekben, a szünetekben karácsonyi zenékre táncolva készültek a tanulók a délutáni köszöntésre.
Délután a gyerekek izgatottan várták a Télapót. Lelkesen készültek a találkozásra: feldíszitették a termeiket, rajzoltak, ajándékokat készítettek. Szép dalokat, mondókákat és verseket tanultak, hogy méltóképp köszönthessék a Mikulást.

Nyáriné Majoros Eszter