Április 2. – az autizmus világnapja

2007-ben az Egyesült Nemzetek Szervezete április 2-át jelölte ki az autizmus világnapjának. A világnap célja, hogy széles körű információt nyújtson az autizmusról. Fontos, hogy felhívjuk embertársaink figyelmét arra, hogy a világon minden száz emberből egy autizmusban érintett.  

Magyarórák keretében mi is megemlékeztünk az autizmussal élő emberekről. A felső tagozatos diákjaink közül sokan szövegalkotás keretében foglalkoztak a témával. Mások saját készítésű kiselőadásokkal adtak tájékoztatást osztálytársaiknak az autizmusról.  

Hálám Dominik, ötödik osztályos tanulónk is készített egy rövid fogalmazást, melyben hangsúlyozta a másság elfogadásának fontosságát. Írását Dominik Csitáry-Hock Tamás megfontolandó gondolataival zárta: „Másnak lenni nem rosszat jelent. Másnak lenni többet jelent. Többet látni a világból, többet érezni belőle…és többet adni hozzá. Sosem az az értékes, amiből sok van. Hanem az, ami ritka.” 

Két kisfilmet is megnéztünk, melyek az autista emberek életébe engednek bepillantást.  

Megérteni. Elfogadni. Segíteni. • A U T I Z M U S-kisfilm 9:35  

Sorsfordító- Autizmus 11:00 

Az érzékenyítő órák hatására többen otthon, a családtagoknak is beszéltek az autisztikus tüneteket mutató emberekről. Sin Patrícia is így tette, odahaza Szülei figyelmét hívta fel a téma fontosságára. A világnap alkalmából -Patrícia hatására – kék ruhába öltözött a Család.  

Frühwirth Ildikó 

Online világ

Március hava szinte teljes egészében az online tanulás jegyében telt el. Megtapasztalhatta tanár, diák és szülő a digitális világ nyújtotta előnyöket és hátrányokat. Az ötödikes tanulóink a következőképpen vélekednek az online világról:

Szekeres Gergely

Riedl Bernadett:


„Március 8-a óta online módon tanulunk. Ha minden jól alakul, akkor április 7-től ismét mehetünk iskolába.
Mi nem élvezzük az online oktatást, de az a jó benne, hogy később kelhetünk fel. Azért elmondhatom, hogy az online tanulás már kicsivel jobb, mint tavaly. Már ügyesebben tudjuk használni a különböző online felületeket, a tanáraink online tanórákat tartanak nekünk. Tavaly ilyenkor mindenki még csak ismerkedett a digitális eszközökkel és lehetőségekkel. Most már nem szorulunk szülői segítségre. Hiányzik a társaimmal való személyes találkozás, annak ellenére, hogy Messengeren napi kapcsolatban vagyunk.
Reméljük, hamar vége lesz ennek az időszaknak.”  

Kritzer Bianka:

„Reggelente -általában- negyed hétkor szoktam kelni, de ha nincs online óra, akkor később.
Reggelizek, megcsinálom a teendőimet. Előkészítem a laptopomat és a tankönyveimet az órákra. Az online tanitás után ebédelek, sétálok vagy más szabadidős tevékenységet végzek. Ezek után nekiállok a leckéimnek. Örülök, hogy hallhatom a tanáraimat és a barátaimat az online oktatásnak köszönhetően. Tanáraim ugyanúgy kérdeznek bennünket órán, mint a jelenléti oktatás során. Mindenki tudja követni a tanári magyarázatot. Ha bekapcsoljuk a kamerát, akkor láthatjuk is egymást, s ez jó érzéssel tölt el engem. Igyekszem minden feladatomat határidőre beküldeni.
Ha mindennel elkészültem, a nap további részét pihenéssel és levegőzéssel töltöm.”

Eördögh Regina:

„Online oktatás
Reggel kicsit később kelek,
ezért jók ezek a reggelek.
Bekapcsolom a gépem,
és az órám nézem éppen.
Becsatlakozok, tanulok,
utána házikat írok.
Ha eljön a délután,
szabadabb vagyok már.
Játszok, szórakozok,
barátokkal találkozok.
Este tévét is nézek,
utána alszok egy szépet.”

Horváth Noel

Beiratkozás szülői tájékoztató

TISZTELT SZÜLŐ/ TÖRVÉNYES KÉPVISELŐ!

Tájékoztatom, hogy a kihirdetett veszélyhelyzetre tekintettel a 2021/2022. tanítási évre történő általános iskolai beiratkozás során nemcsak személyes, hanem online úton is lehetőség van beíratni a tanköteles korba lépő gyermekét. Az általános iskola első évfolyamára történő jelentkezésének elektronikus, online formájára 2021. április 10-től nyílik meg az informatikai lehetőség az Ön részére a KRÉTA rendszer felületén keresztül: https://eugyintezes.e-kreta.hu/kezdolap. Az e-Ügyintézés „Beiratkozás Általános Iskolába (BÁI)” felület 2021. április 16-án éjfélig van nyitva. Amennyiben módosítani kíván a már elektronikusan beküldött adatokon, akkor ezt úgy teheti meg, hogy jelzi (telefonon, e-mailben, az intézmény által meghatározott módon) az adott intézmény részére a visszavonási vagy adatmódosítási szándékát. Az adatok módosítását az intézmény a KRÉTA felületén a kérés alapján elvégzi. Amennyiben a szülő visszavonja gyermeke jelentkezését, ennek következményeként a BÁI felületen az  iskola a benyújtott jelentkezésre a szülő kérése alapján elutasító határozatot hoz, és az intézmény saját rendszerében a gyermek adatait a „Beiratkozás visszavonva” státuszba állítja. Ezen műveletek elvégzését követően Ön ismét be tudja nyújtani gyermeke jelentkezését  egy másik iskolába.

Amennyiben Ön nem a lakóhelye vagy tartózkodási helye szerinti körzetes iskolába íratná be a gyermekét, akkor is meg kell adnia a kötelező felvételt biztosító általános iskola nevét és címét is a jelentkezése során.

Akár körzetes, akár nem körzetes iskolába kívánja beíratni gyermekét, mindenképpen jelentkeznie kell az általános iskolánál, amely jelentkezés a fent jelzett online módon vagy személyesen történhet meg.

Az online beiratkozás esetén a beiratkozáshoz szükséges eredeti dokumentumok bemutatására a 2021/2022. tanév első napjáig (2021. szeptember 1.) kerülhet sor. A beiratkozás adatainak felvétele indokolt esetben, a beiratkozást lefolytató iskola által szabályozott módon, személyesen is megtörténhet 2021. április 15-én és 16-án,a járványügyi veszélyhelyzet miatt megkövetelt egészségügyi szabályok szigorú betartása mellettEz a következőképpen alakul iskolánkban:

Előtte időpontot kérünk egyeztetni a 96-564469 telefonszámon, vagy az iskola e-mail címén: iskola@mosonszentmiklos.hu.

A fentiek után, akár online, akár személyesen történt a jelentkezése az iskolába, a körzettel nem rendelkező általános iskolai osztályok tekintetében, továbbá a körzettel rendelkező iskolákba jelentkező, nem körzetes gyermekek esetében egyaránt legkésőbb 2021. április 23-ig döntenek a gyermekek felvételéről és ezután küldik el a tájékoztatásukat Önnek.

A beiratkozási eljárás során vagy annak lezárása után legkésőbb két héten belül Önnek nyilatkoznia kell arról, hogy gyermeke számára hit- és erkölcstan vagy etika órát választja. A hit- és erkölcstan tantárgy választása esetén meg kell jelölnie, hogy melyik egyház hit- és erkölcstan oktatásának megszervezését kéri majd gyermeke számára. Az iskola a hit- és erkölcstan oktatással kapcsolatos, az egyházaktól kapott információkat feltünteti a honlapján. (www.mosonszentmiklos.hu/ intézmények/Széchenyi István Ált. Isk. és AMI/ iskola hivatalos honlapja)

A beiratkozáshoz szükséges dokumentumok, adatok megadása kapcsán Ön segítséget kérhet a gyermeke óvodájától – óvoda OM azonosítja, gyermekük oktatási azonosítója tekintetében. Természetesen iskolánk fenntartója, a Győri Tankerületi Központ (9022 Győr, Liszt Ferenc utca 17.; telefon: 96/795-234; e-mail: gyor@kk.gov.hu) is rendelkezésre áll a körzetes iskolákkal kapcsolatos információk, az online vagy a személyes beiratkozás rendjével kapcsolatos kérdések esetén.

Mosonszentmiklós, 2021-03-31

Üdvözlettel:

                                               Héczné Tóth Mária

                                               intézményvezető

A Simonyi Zsigmond helyesírási verseny 1. fordulójának eredményei

Az idei tanévben rendkívüli módon rendezték meg a -már nagy hagyományokkal rendelkező- Simonyi Zsigmond helyesírási versenyt: a tanulóknak online felületen kellett kitölteniük az évfolyamonként összeállított feladatsort. A több mint tizenegyezer versenyző közül az erdélyi, felvidéki, kárpátaljai és vajdasági diákokkal együtt mintegy kettőezer-négyszázan folytathatják a versenyt a 2. fordulóban. A felső tagozatos tanulóink közül 11 diák vett részt az 1. megmérettetésen. Nagy örömünkre 3 tanuló bejutott az április közepén megrendezendő 2. fordulóba: Bánfi Panna, Riedl Bernadett 5. osztályos tanulók, ill. Sághi Zsófia 6. osztályos tanuló. Köszönjük a versenyzők munkáját, és gratulálunk a továbbjutó diákjainknak! 

Frühwirth Ildikó  

Tiszta Beszéd városi szépkiejtési verseny

Március elején rendezték meg a Tiszta Beszéd elnevezésű városi szépkiejtési versenyt.  Idén rendhagyó módon, videóanyaggal kellett részt venni a jelentkezőknek e nemes küzdelemben. 

Kilenc iskola nevezett tizennyolc tanulóval a megmérettetésre. 

A zsűri nagy hangsúlyt fektetett a szöveghűségre, a hangvételre, a levegővételre, a hangsúlyozásra, a szünettartásra. Az 5-6. osztályosok kategóriájában 3. helyen végzett Hálám Dominik 5. osztályos diákunk. Szeretettel gratulálunk Dominiknak a szép eredményhez.  

Köszönjük a felkészítő tanárok, Frank Györgyné és Frühwirth Ildikó munkáját is. 

Frühwirth Ildikó 

TÁJÉKOZTATÓ A KATOLIKUS HIT- ÉS ERKÖLCSTAN OKTATÁSRÓL

Szeretettel várunk minden leendő 1. osztályost, illetve felsőbb évest is, aki szeretne csatlakozni a katolikus hittanosok közösségéhez!

Hittanóráinkon lehetőséget biztosítunk, hogy a Szentírás történetein keresztül megismerkedjenek Isten szeretetével, Jézus életével, valamint a Katolikus Egyház tanításával, ünnepeivel, liturgiájával, keresztény hagyományainkkal.

A tananyag feldolgozása során fejlődik a gyermekek erkölcsi érzéke és lelkiismerete. Segítséget kapnak ahhoz, hogy elköteleződjenek a jó mellett, felismerjék és elutasítsák a rosszat. Megtanulják a közösségi élet szabályait, fejlődik imaéletük, elindulnak a személyes istenkapcsolat felé vezető úton.

A katolikus hit- és erkölcstan oktatásra bárki beiratkozhat, tekintet nélkül arra, hogy meg van-e keresztelve, illetve rendszeresen nem tud részt venni a vasárnapi szentmiséken.

Azokat is szívesen látjuk, akik nem akarnak elsőáldozók és bérmálkozók lenni, de szívesen megismerkednének Isten és a Katolikus Egyház tanításával.

Azoknak viszont, akik szeretnének szentségekhez is járulni (első szentgyónás, elsőáldozás, bérmálás), folyamatosan részt kell venniük a hitoktatáson és a szentmiséken, továbbá a szentség-kiszolgáltatás évében az előkészítő foglalkozásokon.

1. osztályosok esetén a beiratkozáskor írásban kell jelezni az iskolánál, hogy gyermeküket katolikus hitoktatásra szeretnék beíratni, felsőbb évesek esetében szintén írásban lehet kérni a beíratást május 20-ig.

Találkozzunk a következő tanévben a katolikus hit- és erkölcstan oktatáson!

Gyermekfelügyelet

Tisztelt Szülők, Gondviselők!

A módosított járványügyi intézkedésekkel kapcsolatban tájékoztatom Önöket, hogy a 2021.03.06-án megjelent a köznevelési intézmények által veszélyhelyzet idején biztosított gyermekfelügyleletről szóló 18/2021. (III.06.) EMMI határozat. A jogszabály alapján a gyermekfelügyelet az intézményben megszervezésre kerül.

Amennyiben igényét már korábban jelezte, úgy annak megfelelően biztosítjuk a felügyeletet.

Amennyiben (ezidáig nem jelezte és) indokolt ügyeleti igény merül fel, kérem, hogy a teljes időszakot érintően 2021. március 8-án 12 óráig vagy legkésőbb az igénnyel érintett napot megelőző munkanap 9 óráig  jelezze azt 96/564469 telefonszámon vagy az iskola@mosonszentmiklos.hu e-mail címen vagy a KRETA felületen.

Kérem, hogy a járványügyi intézkedések céljával összhangban a felügyeletet a legszükségesebb esetekben szíveskedjenek igénybe venni a járvány terjedésének megakadályozása érdekében.

Szíves együttműködésüket köszönjük.”

Segítő együttműködését, megértését köszönöm.

Tisztelettel:

Héczné Tóth Mária

intézményvezető

30-8575811

Simonyi-verseny

Az idei tanévben rendkívüli módon rendezték meg a -már nagy hagyományokkal rendelkező- Simonyi Zsigmond helyesírási versenyt: a tanulóknak online felületen kellett kitölteniük az évfolyamonként összeállított feladatsort. A felső tagozatos tanulóink közül 11 diák vett részt a megmérettetésen. Nagy izgalommal várjuk az eredményeket, a folytatást. A képen az ötödik osztályosok lelkes csapata látható.

Frühwirth Ildikó

Operanagykövet járt nálunk

Február közepén Wendler Attila, Operanagykövet látogatott le az iskolánkba. Az 1., 2., 3. osztályosok Mozart Varázsfuvola című operáját hallgathatták meg. A 4., 5. 6. osztályosoknak Kodály Zoltán Háry János című daljátékát mutatta be, míg a 7. és 8. osztályosoknak a West side storyról tartott előadást. Minden tanuló nagyon élvezte ezt a különleges találkozást.

Riedl Bernadett és Raczenböck Balázs

Megemlékezés iskolánkban a magyar kultúra napján

A magyar kultúra napját 1989 óta ünnepeljük meg január 22-én, annak emlékére, hogy Kölcsey Ferenc 1823-ban ezen a napon fejezte be a Himnusz kéziratát Csekén.
Az emléknapon országszerte számos kulturális és művészeti rendezvényt tartottak az idei esztendőben is.
Január 22-én iskolánkban mi is megemlékeztünk legfontosabb közös kincsünkről, a magyar kultúráról. A hetedik osztályosok egy rövid emlékműsort adtak elő az aulában, majd felvételről valamennyi évfolyam megtekintette e kulturális összeállítást. Továbbá osztályonként közösen elszavaltuk nemzeti imádságunkat, a Himnuszt. Végül -e jeles naphoz kapcsolódó- játékos interaktív feladatokat oldottak meg a tanulók magyaróra keretében. 
Az évfordulóval kapcsolatos megemlékezések, feladatok alkalmat adtak számunkra arra, hogy nagyobb figyelmet szenteljünk évezredes hagyományainknak, gyökereinknek, nemzeti tudatunk erősítésének.

Frühwirth Ildikó