FIT szemétgyűjtés

A Mathias Corvinus Collegium Fiatal Tehetség Programja, azaz a FIT az országban egyedülálló módon élményközpontú tehetséggondozó képzést nyújt felső tagozatosok számára. Ebben a programban a mosonszentmiklósi Széchenyi István Általános Iskolából hárman veszünk részt: Tóka Fanni, Polgár Áron és én. A FIT programban nagyon sok szó esett a környezettudatosságról és a természetvédelemről. Úgy döntöttünk, hogy mi is tenni akarunk a közvetlen környezetünk védelméért. Kitaláltuk, hogy szervezzünk szemétgyűjtést. Elsősorban az iskola és az ebédlő útvonalára terveztük, majd menet közben arra gondoltunk, hogy a buszfordulónál, a Nagytócsánál és a Kiserdőnél is összegyűjtenénk, amit más eldobált.  

Az elképzelésünket először az osztályfőnökünkkel, Nikolett Thiravong, Niki nénivel beszéltük meg, aki nagyon jó ötletnek tartotta és támogatott minket. Meghirdettük az osztálynak. A szemétgyűjtésre 18 gyerkőc jött el. A bejárt útvonalon 30 kiszsák szemetet gyűjtöttünk össze, amit a végén a hulladékudvarba szállítottunk.  

Az ötlet megvalósítását köszönjük még Katalin Feller-nak, Lilla Zsargó-nak,  Benedek Nikli Noémi-nek és a megjelent gyerekek szüleinek, valamint nem utolsó sorban az ötletet adó FIT programnak. 

A szemétgyűjtés nagyon jó hangulatban telt el és megbeszéltük, hogy rendszeresen részt veszünk a falu megtisztításában. 

„Minden nagynak apró a kezdete” 

A cikket írta: Benedek-Nikli Zsombor 

 

Megosztás…
Posted in Hírek.