Tájékoztatás szülőknek vagy más törvényes képviselőknek gyermekük középfokú intézménybe történő beiratkozásához a 2022/2023. tanévre vonatkozóan
Tájékoztatás szülőknek vagy más törvényes képviselőknek gyermekük középfokú intézménybe történő beiratkozásához a 2022/2023. tanévre vonatkozóan
A világ legolvasottabb könyve, a Biblia
Háromfős csapatban vettünk részt az országos hittan versenyen.
Három részből állt a megmérettetés. Kaptunk egy feladatlapot, amelyet háromfelé osztottunk, mindenki a saját részét töltötte ki. Utána megbeszéltük a leírtakat, és amiben mindenki egyetértett, azt tekintettük jó megoldásnak. A következő része a versenynek egyéni feladat volt. Zarándokutat kellett tervezni Rómába. A részletes útiterv mellett térképen is fel kellett tüntetni, hogy mit látogatnánk meg. Az utolsó feladatban projektmunka várt ránk. Nem ment egyszerűen a kivitelezése, mert hármunk közül valaki mindig karanténba kényszerült. A nehézségek ellenére is sikerült közösen elkészíteni a tervet. Jézus születését jelenítettük meg a maketten. A makett elkészítése egyetértésben történt, nagyon jól együtt tudtunk dolgozni. Izgatottan vártuk a verseny eredményhirdetését. Nagy örömünkre – az 5-6. osztályos korcsoportban – a negyvenhat csapat közül az első helyezést értünk el.
Tervezzük, hogy jövőre ismét nevezünk a versenyre. „Hálát adunk neked Urunk, hogy küldetést adsz nekünk, hogy fényedet adjuk tovább.”
Benedek-Nikli Zsombor
Dobos Kornél
Horváth Noel
Április végén rendeztük meg az alsó tagozatosok farsangi délutánját.
A 3. osztályosok kalóztánca után következett a jelmezesek felvonulása. Több mint hatvan kisgyerek lépett a színpadra ötletesebbnél ötletesebb jelmezben. A zsűri értékelése után következett a játék és a tánc. A gyerekek aktívan vetették bele magukat a feladatokba, szinte senki sem akart kimaradni a játékokból. A délutánt közös tánccal zártuk.
Reméljük, hogy jövőre újra a téli időszakban tudjuk megtartani farsangi délutánunkat.
Halászné Kovács Beáta
Szeretettel meghívjuk Önt és kedves családját
2022. május 14-én 19 órakor tartandó
alapítványi bálra.
Rendezvény helye: Általános Iskola
Kérjük, hogy tombolatárggyal vagy adománnyal szíveskedjen hozzájárulni a bál sikeres megrendezéséhez.
Nagylelkű felajánlását előre is köszönjük!
Belépő: Elővételben: 1000, -Ft. Helyszínen: 1500, -Ft
Vacsoralehetőség:
1. Hidegtál: franciasaláta + stefániaszelet + desszert
2. Meleg étel: sertéspörkölt + kenyér + savanyúság + desszert
Mindkét étel 2000,- Ft/adag
Asztalfoglalását, vacsorarendelését legkésőbb 2022. május 12-ig az osztályfőnököknél vagy az 564-469-es telefonszámon megteheti.
Az idei tanévben is rendkívüli módon rendezték meg a -már nagy hagyományokkal rendelkező- Simonyi Zsigmond helyesírási versenyt: a tanulóknak online felületen kellett kitölteniük az évfolyamonként összeállított feladatsort. A több mint tizenhétezer versenyző közül az erdélyi, felvidéki, kárpátaljai és vajdasági diákokkal együtt mintegy négyezer-négyszázan folytathatják a versenyt a 2. fordulóban. A felső tagozatos tanulóink közül 13 diák vett részt az 1. megmérettetésen. Nagy örömünkre 9 tanuló bejutott az április végén megrendezendő 2. fordulóba: Földi Erika, Móricz Petra, Riedl Anna és Tóka Fanni 5. osztályos tanulók, Adács Antónia, Bánfi Panna, Eördögh Regina, Riedl Bernadett 6. osztályos tanulók, illetve Sághi Zsófia 7. osztályos tanuló. Köszönjük a versenyzők munkáját, gratulálunk a továbbjutó diákjainknak, és további sikereket kívánunk!
Frühwirth Ildikó magyartanár
A magyar költészet napját hazánkban 1964 óta április 11-én, József Attila születésnapján ünnepeljük. Ebből az alkalomból országszerte minden évben könyvbemutatókkal, költőtalálkozókkal, irodalmi műsorokkal és versenyekkel tisztelgünk a magyar líra előtt. A rendezvényeken klasszikus és kortárs költők versei egyaránt szerepelnek. Gyakran diákok vagy éppen a – ma is élő – szerzők tolmácsolják a költeményeket.
A mi iskolánkban is évről évre megemlékezünk e jeles napról, idén sem volt ez másképp. Különleges programsorozattal készültünk.
Az iskolarádión keresztül megzenésített verseket hallgattunk április 11-én reggel. A délelőtt folyamán pedig a felső tagozatosok rendhagyó irodalomórán találkozhattak Hécz Attila költővel. Népszerű volt az a kezdeményezés is, melynek keretében az aulába kitett paraván felületén verseket ajándékoztunk egymás számára.
Versillusztrációkból készült kiállításon is megmutathatták tanulóink tehetségüket. Idén sem volt könnyű dolga a zsűrinek, nagyon sok szép alkotással pályáztak diákjaink.
Rengeteg díjban, dicséretben részesültek a gyermekek. A kiállítás képeit mindenki megcsodálhatta az iskola aulájában.
1. osztály: 1. helyezett: Fülöp Léna, 2. helyezett: Nyári Lilien, 3. helyezett: Farkas Boldizsár, D.: Simsek Zeynep
2. osztály: 1. helyezett: Frank Ágoston György, 2. helyezett: Makranczi Alexandra, 3. helyezett: Spadaro Marco, D.: Köteles Vanda és Ludikár Lizandra
3. osztály: 1. helyezett: Lencse Anna, 2. helyezett: Simsek Eysan, 3. helyezett: Novits Noel, D.: Szabó Dorka, Pelyhe Rebeka, Németh-Dobos Abigél, Kolnhofer Zsófia Katalin, Köteles Alex
4. osztály: 1. helyezett: Tóka Júlia és Kozselszky Kitti, 2. helyezett: Bánfi Ramóna Luca, 3. helyezett: Riedl Eszter, D.: Nátz Bianka
5. osztály: 1. helyezett: Tóka Fanni és Móricz Petra, 2. helyezett: Spadaro Bruno, 3. helyezett: Dobos Kornél és Riedl Anna, D.: Potyondi Gergő, Sterkovich Zoé, Horváth Réka, Takács Kitti Kata
6. osztály: 1. helyezett: Riedl Bernadett, 2. helyezett: Eördögh Regina, 3. helyezett: Lőrincz Eszter és Raczenböck Balázs
7. osztály: 1. helyezett: Sághi Zsófia, 2. helyezett: Fűzfa Virág
8. osztály: 1. helyezett: Szalay-R. Júlia, 2. helyezett: Ábrahám Amanda és Farkas Rebeka, 3. helyezett: Frühwirth Fanni, D.: Stinner Luca
A költészetnapi programsorozat megkoronázásaként pedig szavalóversenyen vehettek részt tanulóink április 13-án, szerdán délután. A rendkívül népszerű megmérettetésen hatvanöt diákunk vett részt. Az alsós szavalók közül az 1-2. osztályosok kategóriájában 1. helyen végzett Szente Raul, a 2. helyet érte el Füsi Janka, 3. pedig Szente Maximilián lett. Különdíjat kapott Makranczi Alexandra. A 3-4. osztályosok kategóriájában 1. lett Kisfaludy Rajmond, 2. pedig Kolnhofer Zsófia, a 3. helyet érdemelte ki Radics Hanna. Különdíjat adtak Riedl Eszternek.
A felső tagozatosok közül az 5-6. osztályosok közül Busch Nikolett és Kritzer Bianka végzett az 1. helyen. 2. helyezett lett Riedl Anna, a 3. helyet pedig Szente Brendon érdemelte ki. Különdíjban részesült Sterkovich Zoé. A 7-8. osztályosok kategóriájában 1. lett Sághi Zsófia, a 2. helyen pedig Salamon Bence végzett. Gratulálunk a versenyzőknek és a felkészítő pedagógusoknak is!
8. osztályos tanulónk, Kizilirmak Mira igy számol be a rendezvénysorozatról:
A költészet napját iskolánkban számos programmal ünnepeltük meg. Volt verses paraván, Hécz Attila látogatása a felső tagozatban, szavalóverseny, versillusztrációs verseny, illetve megzenésített verseket is hallgattunk.
• A költészet napja tiszteletére verses paravánt állítottunk ki az iskolánk aulájában. Gyönyörű költeményeket ajándékoztunk egymásnak. Számos diáknak tetszett az ötlet, és segítették is a megvalósítást. Köszönjük mindenkinek a támogatást.
• Több mint hatvan gyerek vett részt a versmondó versenyen. Gyönyörű alkotásokat hallhattunk mi, versmondók és a zsűritagok is. A diákok nagyon szorgalmasan megtanulták versüket, és szépen el is szavalták. Sokan oklevelet, illetve különdíjat kaptak. Köszönjük a zsűritagoknak és Hécz Attilának az aktív közreműködést, Ildikó néninek pedig a felkészítést.
• Április 11-én, József Attila születésnapján Hécz Attila, kortárs költőnk rendhagyó irodalomórát tartott a felső tagozatos tanulóknak. A foglalkozáson verseket szavaltunk, szituációs játékokat játszhattunk. Megismertünk egy József Attila-versrészletet is, melyet az óra végén kórusban olvastunk fel.
Ezer köszönet és hála mindenkinek, aki a költészetnapi programok megvalósításához támogató munkájával, jelenlétével hozzájárult.
Frühwirth Ildikó szaktanár
Március közepén rendezték meg a győri Kölcsey-iskola kezdeményezésére TISZTA BESZÉD elnevezésű város és környéke szépkiejtési versenyt. Idén is rendhagyó módon, videóanyaggal kellett részt venni a jelentkezőknek e nemes küzdelemben.
Nyolc iskola nevezett húsz tanulóval a megmérettetésre.
A zsűri nagy hangsúlyt fektetett a szöveghűségre, a hangvételre, a levegővételre, a hangsúlyozásra, a szünettartásra. Az 5-6. osztályosok kategóriájában 3. helyen végzett Hálám Dominik 6. osztályos diákunk. Szeretettel gratulálunk Dominiknak a szép eredményhez.
Felkészítő tanárok: Börzsei Zsófia gyógypedagógus és Frühwirth Ildikó magyartanár.
Frühwirth Ildikó
szaktanár
Hogy mit jelent a mostanában az oly sokat hangoztatott inklúzió fogalma? Elfogadás helyett befogadást, a másikkal való igazi együttlétet, amely nem a másságainkon, hanem éppen az azonosságainkon alapul.
Az ArtMan komplex művészetpedagógiai érzékenyítő programja ezt a fogalommeghatározást töltötte meg valódi tartalommal. Ugyanis mindaddig, amíg a közoktatásban eltöltött évek során a gyerekek soha nem, vagy csak nagyon ritkán érintkeznek fogyatékossággal élő személyekkel, addig a többségi társadalom magától értetődően bizonytalan és távolságtartó marad a sérült emberekkel szemben. NemÁrt ezen változtatni!
A pandémia hosszú időszaka alatt megtapasztalhattuk, hogy milyen nehéz izoláltan, a közösség nélkül létezni. A NemÁrt programjának egyik fontos célja, hogy közös élményeken keresztül segítsen az osztályközösségeknek újra összerázódni. Az együtt eltöltött időben a tánc és a mozgás örömét átélve, képzett művészek vezetésével vettek részt ötödik osztályos diákjaink.
A program másik célja az érzékenyítés volt, ám ez nem a megszokott módon történt. A foglalkozást az ArtMan Egyesület egy ép és egy sérült táncosa vezette közösen. Így a diákok a kreatív alkotófolyamat közben nemcsak megismerhettek egy sérült művészt, hanem irányító szerepkörben láthatták, amelyre – pillanatnyilag – a társadalomban csak igen kevés példát ismerünk.
A NemÁrt komplexitása abban rejlett, hogy egy egész napos együttlétre invitálta a részt vevő diákokat. A program a tanítási idő kezdetével indult és a tanítási idő végével ért véget. Ennek célja egymás valódi megismerése, valamint egy közös műhelymunka létrehozása volt. A projektnapot követően, egy hét múlva újra ellátogattak hozzánk az egyesület tagjai egy másfélórás foglalkozás erejéig. Ekkor a gyermekeknek lehetőségük volt visszajelzéseket adni egy kötetlen, vezetett beszélgetés formájában, amivel az élmény feldolgozását segítették elő vendégeink.
Végezetül álljon itt néhány vélemény a programon részt vett diákjaink tollából:
• Nemrég egy érzékenyítő tréningen vettünk részt. A programon kipróbálhattuk – többek között – a vakvezetést és a fehérbot használatát. Még az ebédet is együtt fogyasztottuk el. Nemcsak a tréning tetszett nagyon, hanem az is, hogy megtanultunk bízni egymásban.
Sterkovich Zoé
• Ildikó néninek köszönhetően ellátogatott hozzánk Attila, Tamás és Lajos. Tamás látássérült, és így éli a mindennapjait. Velük töltöttünk el egy egész napot. Sokat játszottunk, megismerkedtünk a fehérbottal, és azzal is, hogy egy látássérült hogyan közlekedik a városban. Nagyon tetszett az is, amikor vezethettük Tomit. Örültem, hogy bepillantást nyerhettünk egy látássérült mindennapjaiba.
Földi Erika
• Április közepén egy különleges programban volt részünk: három ember érkezett hozzánk Budapestről: Attila, Lajos és Tamás. Tamás látássérült. A játékos foglalkozáson megismerhettük, hogy milyen nehéz a vakok élete. Sok új dolgot tudtunk meg a tavaszi szünet utáni szerdán is, mikor újra eljött hozzánk Tamás és Attila. A második találkozáson nem játszottunk, hanem beszélgettünk. Többek között arról, hogy Tamás hogyan éli a mindennapjait látássérültként. Azt is megmutatta Tomi, hogy a telefonját hogyan tudja használni. Szerintem hasznos volt Tamásról új dolgokat megtudni.
Riedl Anna
Frühwirth Ildikó
fejlesztő – differenciáló szakpedagógus
az inkluzív nevelés okleveles tanára
Az „Emelj fel emlék” Alapítvány közreműködésével „Jeles pedagógusok Győr-Moson-Sopron megyében” címmel eddig tizenkét kötet jelent meg megyénk kiváló pedagógusairól. A kiadványokban hét mosonszentmiklósi kimagasló pedagógusról is írtak már ismertetőt.
A 2021-ben megjelent „Tanulságos életutak” című tizenkettedik kötetben olvashatunk településünk nagyszerű pedagógusáról, Mód Lászlóné Manyi néniről is.
A 2022. április végén – iskolánkban megrendezett – emlékműsor és könyvbemutató célja az volt, hogy ünnepélyes keretek között fejezzük ki tiszteletünket Mód Lászlóné élete és munkássága előtt. Az alapítvány munkatársai és a könyv szerzői beszéltek az emlékkönyv megszületésének körülményeiről, valamint a benne szereplő helybéli pedagógusokról.
Héczné Tóth Mária intézményvezető méltó szavakkal emlékezett meg a szeretett pedagógustársról, Mód Lászlóné Manyiról. Az iskola tanulói irodalmi és zenei összeállítással tették színesebbé az ünnepi műsort.
Az ünnepségen Mód Lászlóné tisztelői, családjának tagjai is jelen voltak.
Frühwirth Ildikó magyartanár
A Mosonszentmiklósi Széchenyi István
Általános Iskola és AMI és az „Emelj fel emlék!” Alapítvány
szeretettel meghívja Önt
2022. április 22-én 17 órakor,
az iskolában kezdődő
Jeles pedagógusok Győr-Moson-Sopron megyében című könyvsorozat 12. kötetének bemutatására.
Az ünnepi műsorban közreműködnek az iskola tanulói és a zeneiskolás növendékek.
Az megemlékezés programja:
Köszöntő
Versek
Zeneiskolások hangszeres fellépése
Szeretettel várjuk a Mód Lászlóné életét és munkásságát tisztelő Családtagokat, Barátokat, Kollégákat, Tanítványokat.
Az ünnepség után a „Jeles pedagógusok Győr-Moson-Sopron megyében” című sorozat kötetei 3.000,- Ft/db áron megvásárolhatók.