A PÉNZ7 pénzügyi és vállalkozói témahét az Emberi Erőforrások Minisztériumának irányításával az iskolai tanrendbe illeszkedve valósult meg március elején. A – már nyolcadik alkalommal megvalósuló – program célja, hogy a diákok gyakorlati pénzügyi ismeretanyaggal bővíthessék tudásukat.
A témahét 2022-ben „A pénzügyi tervezés, megtakarítások” címmel valósult meg. Iskolánk – az eddigi évek szokása szerint – a programok megtartásához önkéntesek – pénzügyi szakértők, valamint vállalkozások működtetésében jártas szakemberek – közreműködését kérte.
Az 5. és 6. osztályosok ismereteinek bővítését az MKB Bank Zrt. munkatársa, Kiss Krisztina segítette. A 7. és 8. osztályosoknak pedig a Takarékbank lébényi fiókjának vezetője, Förhécz Magdolna tartott egy-egy foglalkozást.
A Pénz7 honlapján sokféle kvízjátékot találhatunk, melyek segítségével pénzügyi tudatosságukat fejleszthetik felnőttek, diákok egyaránt.
Szabadiné Hécz Ildikó
„ A mostani pénzhéten megtanultam a bankszámla lényegét, és nemsokára már a saját bankszámlám használatát tudom gyakorolni.” – Mira
„Elmondták, hogyan tudunk mi, diákok spórolni. Azt is megtudtuk, hogy mire érdemes spórolnunk.” – Amanda
„Megtanultam, hogy felesleges dolgokra nem érdemes költeni” – Anett
„Megmutatták, hogy a különböző országokban milyen pénznemek vannak.” – Fanni
„Nagyon tetszett, ahogy arra bíztattak minket, hogy takarékoskodjunk; és ne költsük el egyből minden pénzünket.” – Eszter
„Számomra érdekes téma a pénzügy. Sokat segített ez az előadás nekem abban, hogyan osszam be a pénzemet.” – Petra
„Nekem nagyon tetszett a sorsjegyekről és a spórolásról szóló rész. Mindent lejegyzeteltem”- Áron
Közlemény a 2022/2023 tanévre vonatkozó általános iskolai beiratkozás idejéről, az erről való döntés és a jogorvoslat benyújtásának határidejéről a Győri Tankerületi Központ illetékességi körében.
Közlemény az általános iskolai körzetek, valamint a pedagógiai szakszolgálatot ellátó intézmény körzeteinek meghatározásáról a Győri Tankerületi Központ illetékességi körében.
A nemzeti köznevelésről szóló 2011. évi CXC. törvény 50. § (8) bekezdése alapján a Győri Tankerületi Központ illetékességi körében a melléklet szerint került meghatározásra az általános iskolák felvételi körzete, valamint a pedagógiai szakszolgálatot ellátó intézmény működési körzete a 2022/2023. tanévre.
Kérjük, hogy személyi jövedelemadója 1 %-ának felajánlásával támogassa a mosonszentmiklósi iskola Protektor Alapítványát!
Az alapítvány célja, oktatási eszközök vásárlása, az iskola udvarának, környezetének a gyermekek mozgásigényének megfelelő korszerűsítése, javítása, valamint a sportolási lehetőségek bővítése.
Egy hideg, szeles januári napon, 21-én péntek délután Nikisch Artúrra emlékeztünk az iskola aulájában.
A világhírű karmester halálának 100. évfordulója alkalmából hangversenyt tartottunk a zeneiskola növendékeinek részvételével.
Nikisch korának egyik legnagyobbja volt. Vele kezdődik a karmesterség mítosza. Mindaz, amit tudunk, hiszünk, gondolunk, vagy akár csak sejtünk a karmesteri munkáról, pályáról, életformáról, Nikischig eredeztethető vissza.
Mosonszentmiklóson született, 1855. október 12-én. Tehetsége már nyolcévesen nyilvánvalóvá vált. 1878-tól karmester, hangversenykörútjai során az USA-ban és Európa szinte valamennyi nagyvárosában fellépett.
1922. január 23-án hunyt el Lipcsében.
Koncertünk után megkoszorúztuk a Művelődési ház előterében lévő emléktábláját.
Január közepén, egy csütörtöki délután Győrbe utaztunk osztályunkkal, korcsolyázni indultunk. Nem volt tömeg a Dunakapu téren kialakított jégpályán, jól elfértünk. Hatalmas élményt jelentett számunkra ez a néhány óra. Élveztük a közös program minden percét.
Köszönjük Gyöngyi néninek és Gábor bácsinak, hogy megvalósíthattuk ezt a kellemes programot.